Neera: túl a második napon.
A mérleg az első nap után rögtö 196.4 fontot mutatott, ami legalábbis lelkesítően hatott. Szerintem lelkileg az első két napot a legnehezebb kibírni, de többé-kevésbé simán ment. Éhesnek egyáltalán nem voltam éhes, max egy picit, de amikor ittam egy pár kortyot az italból, akkor rögtön elmúlt. Azt "furcsa" megállni, hogy a konyhában ne csipegessek bele a kirakott kekszbe, de meggyőztem magam, hogy az csak egy rossz reflex (és tényleg az).
Fáradt egyáltalán nem vagyok és tényleg jobban alszik az ember üres hassal, úgyhogy már csak azért sem. Két mellékhatása volt, az egyik az, hogy tegnap fájdogált a fejem (illetve nem is fájt, olyan volt, mintha egy kis doboz lenne rajta :-) illetve baromi lepedékes a nyelvem, de hát a mérgek távoznak, úgyhogy leszámítva azt, hogy óránként fogat (illetve nyelvet) mosok, nem igazán zavar.
Annyira az sem zavar, hogy 2 napja ugyanazt a löttyöt iszom (illetve azért rengeteg vizet is megittam + teát), de meglátjuk, hogy ma mi lesz belőle, elég rohangászós napom lesz....
Amúgy a következő az órarend:
1-2. nap: Ebben a szakaszban a legtöbb ember éhes, ezért fontos, hogy a kúraitalt mindig tartsa kéznél. Érezhet enyhe fejfájást, tehát figyeljen az elegendő folyadékbevitelre.
3-5. nap: Az enyhe szédülés vagy gyengeségérzés normális, mivel a mérgek a kiürülés előtt felszabadulnak, és bekerülnek a véráramba, de azért egészébe véve nem érzi magát rosszul. Pszichológiailag ez a legnagyobb próbatétel ideje. Tartson ki! Ha eljut az 5. naphoz, akkor könnyedén végig fogja csinálni.
6-10. nap: Egyre jobb! A salakanyag kiürül és a szervezet nagy köszönettel sóhajt fel. A könnyűség, tisztaság, szbadség érzése kézzelfogható. Jutalmazza meg magát valami különlegességgel, amikor befejezi a kúrát.